Header Ads

Betettem a bankba a nehezen megtakarított 1 millió forintomat, hadd fialjon - Amikor 5 év után ki akartam venni, akkor jött a döbbenet!

Betettem a bankba a nehezen megtakarított 1 millió forintomat,
hadd fialjon - Amikor 5 év után ki akartam venni, akkor jött a döbbenet!





Kíváncsiak voltunk, hogy érdemes e lekötni egy évre 1 millió forintot. Vajon mennyit fialhat különböző bankokban ez az összeg? Ennek jártunk most utána. Az eredményen igencsak meglepődtünk!

Lássuk:

Már az is nagy szó, ha az embernek manapság van egymillió forint megtakarítása. De mit kezdjünk vele? Néhány éve még azt gondoltuk, jó helyen lehet a bankban, kössük le, addig is hozhat a konyhára.

Ma már nem ez a helyzet. A Bors újságírója találomra hat bankba ment be, a pultnál pedig arról érdeklődött, mennyi a nettó hozam, ha egy évre lekötjük azt a bizonyos egymilliót.

Rossz hírünk van, a helyzet elkeserítő. Volt olyan bank, ahol egy évvel később nem, hogy nem nőtt volna az összeg, hanem 46 ezer 200 forinttal még kevesebbet kaptunk volna vissza, a másiknál pedig mínusz 972 forinttal zárnánk a lekötést.

És, hogy mit kezdjünk akkor a megtakarításunkkal? Marad a párnahuzat vagy valamelyik állami kötvény, ott ugyanis az éves kamat már 3 százalék is lehet. Mondjuk az sem sok...

11700 forint


Raiffeisen Bank
Kamat: 1,5 százalék
Nettó hozam: 11 700 forint
Számlavezetési díj egy évre:
több feltétel teljesülése esetén ingyenes

5763 forint

MKB Bank
Kamat: 1,28 százalék
Nettó hozam: 10 123 forint
Számlavezetési díj egy évre: 4360 forint

4062 forint

K&Bank
Kamat: 0,75 százalék
Nettó hozam: 5850 forint
Számlavezetési díj egy évre: 1788 forint

2070 forint

Unicredit Bank
Kamat: 1,65 százalék
Nettó hozam: 12 870 forint
Számlavezetési díj egy évre: 10 800 forint

-972 forint

OTP
Kamat: 0,01 százalék
Nettó hozam: 1176 forint
Számlavezetési díj egy évre: 2148 forint



-46080 forint

Citibank
Kamat: 1 százalék
Nettó hozam: 7800 forint
Számlavezetési díj egy évre:
53 880 forint

Ha neked is elnyerte a tetszésed a fenti cikk, kérlek oszd meg ismerőseiddel is!

Forrás

Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!