Header Ads

Figyelem!!! Órákon belül kezdetét veszi az év legnagyobb, kívánságteljesítő, hullócsillagos éjszakája! Ezekben a megyékben látható majd a leginkább:

Figyelem!!! Órákon belül kezdetét veszi az év legnagyobb, kívánságteljesítő, hullócsillagos éjszakája! Ezekben a megyékben látható majd a leginkább:





Elérkezett a csillaghullások hava, idén különösen nagy számmal hullanak Szent Lőrinc könnyei. Gyönyörű, kívánságteljesítő, hullócsillagos éjszaka elé nézünk!

Ha már az enyhét adó eső nem is, " Szent Lőrinc" könnyei hullanak ránk ma éjszaka (augusztus 12.) intenzíven. A Perseidák meteorrajt szokták így nevezni. Idén augusztus 11/12-én (péntekről szombatra virradó) éjszaka vagyis ma éjszaka várható a legtöbb meteor. Óránként akár 100-nál is több hullócsillagot számlálhatunk.





Sajnos a holdfény igencsak zavarni fogja a megfigyeléseket. Négy nappal telihold után járunk, 82 százalékos megvilágítású lesz égi kísérőnk, és a sötétség beálltakor (két órával napnyugta után) már fel is kel, így egész éjjel világítani fog majd.

Amit tehetünk:

Helyezkedjünk úgy, hogy a hold a hátunk mögött legyen, esetleg valami tereptárgy eltakarja, így legalább közvetlenül nem fog vakítani.

Az esti órákban a Perseus csillagkép még alacsonyan található, ilyenkor a meteorok bár hosszabb utat tesznek meg a légkörben, kevesebb a számuk, majd éjféltől már magasabbra helyeződik a rajtagok útvonala, és többet is figyelhetünk meg belőlük.

Az egész országban észlelhető lesz majd az égi jelenség de ezekben a megyékben látható majd a leginkább:

Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Somogy, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg



A csillaghullás kapcsán több babona terjeng, a legismertebb, amit mindenki tud, hogy ha hullócsillagot látunk, akkor kívánjunk valamit. Ha azt senkinek nem áruljuk el, akkor a kívánság teljesül egy éven belül.

Oszd meg ismerőseiddel, hogy ők is értesülhessenek erről a látványos éjszakáról!

Forrás

Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!