Header Ads

DRÁMA! Öngyilkosságot követett el Gáspár Győző! Az oka egészen megdöbbentő:


Gáspár Győző azaz Győzike feje fölött az utóbbi időben nagyon összecsaptak a hullámok. Lassan itt a vég?!  A NAV vizsgálódása és a bevallott gyógyszer függősége miatt elkeseredett lépésre szánta el magát: öngyilkosságot kísérelt és begyógyszerezve ült a volán mögé.

Mint azt már korábban is megírtuk, már jó ideje vizsgálódik a NAV Győzike után, egyszer már rabosították is a showmant. A celeb azóta komoly problémákkal küzd, ugyanis a pénzüket lefoglalták. Lassan az ételt sem tudják megvenni, Győzike pedig nem látta a kiutat, elkeseredett lépésre szánta el magát:

Öngyilkosságot kísérelt meg.

Erről a Facebook-oldalán vallot ismerőseinek, követőinek.

"Csak a színpadon érzem jól magam. Ha a shownak vége, rosszullétek törnek rám, és olyan halálfélelem gyötör, amit csak erős gyógyszerekkel tudok uralni.
"Nyugtatókon és altatón élek, de aludni már ezekkel sem tudok"

- Nyilatkozta megtörve Győzike, aki nem látott más kiutat, el akarta dobni az életét. 'Minden bizodalmam odalett és annyira elkeseredtem, hogy öngyilkos akartam lenni."

Begyógyszereztem magam majd beültem az autó volánja mögé.

"Mindannyiszor a gyerekek rohantak sírva Beához, hogy szedjen ki a kocsiból. Neki köszönhetem, hogy élek" - mesélte el Győzike.

Majd Hozzátette, fájlalja, hogy Bea mindezekért nem élvezhette ki a Konyhafőnök megnyerésével járó győzelmi örömöt, valamint azt is, hogy a gyerekeitől elvették azt a pénzt, amit édesanyja nekik szánt, ráadásul még a barátai is elfordultak tőle.A barátaim elhagytak, az ismerőseim hátat fordítottak nekem. Csak a családomra számíthatok, és rajtuk kívül két emberre(...) Egyébként éppen egyikük az, aki kifizette a kislányom bécsi születésnapját. Annak a kávéháznak a tulaja, akinél ünnepeltünk,azonnal kocsiba ült, amikor megtudta, hogy mi történt velünk, és hozott nekem kétmillió forintot, hogy a számlákat be tudjam fizetni és legyen mit ennünk.

Az a rokonom, aki mondjuk ki milliárdos, és akivel korábban sülve-főve együtt voltunk, nem csak, hogy nem segített, de mint kiderült, éppen ő kötött vádalkut a hatóságokkal a káromra' - mesélte elképedve Győző.

Az alábbi gomb segítségével oszthatod meg a cikket:
Forrás