Header Ads

Nagyon kellhet Vajnának a pénz,ha még törvényt is módosítottak miatta.

 

 Andy Vajna szerencsejáték biznisze állhat hátterében a kedden hozott törvénymódosításnak!


A változtatás kormányoldalon hangoztatott célja a rendteremtés a tiltott szerencsejátékok szektorában, azaz az online iparágban.
 A Fidesz – kommunikált – reményei szerint az új szabályozással végleg kiszoríthatják a nagy nemzetközi szolgáltatókat a magyar piac­ról.
Ennek érdekében korábban több intézkedést is hoztak már, ám a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által megtett lépések – így a reklámozás tiltása és a cégek internetes oldalai­nak blokkolása – mindeddig roppant kevés eredményt hozott. A fizikai valóság után hamarosan az online térben is Vajnának oszthatnak lapot.
 A mostani szerencsejátéktörvény-módosítás azt sejtette, jelentős üzleti érdek bújik meg a szigor hátterében: a javaslatot, amelyet hétfőn nyújtottak be, az Ország­gyűlés kedden kivételes eljárásban tárgyalta és meg is szavazta. Mindez kedvez Andy Vajna kormánybiztos-producer újabb szerencsejáték-üzletének: a változás nyomán egy új szereplő könnyebben léphet ­piacra.
 Már korábban is voltak jelei a film­ügyi biztos iparági mozgolódásának: még az év elején került nyilvánosságra, hogy a Las Vegas Casino Diamond Kft. szerződést kötött egy finn szerencsejátékplatform-szolgáltatóval, a Finnplay-jel az első magyar online kaszinó létrehozására. Ezt újabb hírek nem követték, ám lapunk információja szerint az Andy Vajna érdekkörébe sorolt csoport továbblépett. Márciusban is aláírtak ugyanis egy kontraktust, méghozzá az Ezugi nevű társasággal, amelyet a szakma az online közegben működő élő szerencsejátékok fejlesztőjeként ismer. Internetes oldaluk tanúsága szerint portfóliójuk szinte mindent lefed: black jack-játékot, bac­carat-t és rulettet is kínál. Ráadásul az a Las Vegas Casino-csoport idén májusban lefoglalta a Vegas.hu do­maincímet. A Vegas.hu hétfőn még nem volt nyilvános oldal, ám a Google keresőjének első találati sora szerint kínál majd black jacket, rulettet, játéklehetőséget virtuális pénznyerő auto­matán és bingót is
. A Las Vegas Casino nyáron egy harmadik megállapodást is tető alá hozott, ezt a brit iSoftBettel. A londoni székhelyű társaság – az ügyletről beszámoló Online.casinocity.com oldal szerint – online és mobil közegben fejlesztett játékok terén érdekelt. A szakmai portál azonban az ügyletről többet is elárul. Az együttműködést a britekkel szintén a Las Vegas Casino Diamond (LVCD) Kft. kötötte, és a tervek szerint Magyarország első legális online kaszinója valóban a Vegas.hu címen startol majd. Az LVCD igazgatójaként nyilatkozó Samuel Falconello Jr. – aki Vajna több cégében feltűnt korábban – még ennél is többet árult el. Az elképzelések szerint ugyanis az online kaszinó még ebben az évben elindulna. Ennek fényében azonnal világossá válik, miért is volt ekkora a kormányzati sietség a törvénymódosítás elfogadására. Az elfogadott változtatások lényeges pontja, hogy az eddigiekkel ellentétben a játékosok számlái és a magyar szabályok szerint itthon illegális nemzetközi oldalak közötti kapcsolatot lehetetlenítenék el pénzügyi blokkolással: magyarországi számlákról „hagyományos” módon nem lehet majd utalni nemzetközi internetes szerencsejáték- és sportfogadási oldalak felé.
 Ezt a szabályozást is ki lehet persze játszani, hiszen számos olyan anonimitást biztosító átutalási forma létezik, amely képes kikerülni az új regula jelentette nehézségeket. Adja magát például a PayPal online fizetési megoldás – erre a parlamenti vitában a javaslat tárgyalásakor az ellenzék is felhívta a figyelmet. Ám mint Tállai András nemzetgazdasági államtitkár, NAV-vezető válaszából kiderült, „a játékosok 99 százaléka nem ilyen számlán játszik, mert semmi nem ösztönzi őket erre”. hirdetés Szerinte a PayPalhoz hasonló megoldásokat valóban kevesen használják. Úgy véli, ha az új rendelkezés hatályba lép, akkor sem feltétlenül ehhez az eszközhöz fordulnak a játékosok.
 A többség a Magyarországon legális oldalakat használja majd inkább. Forrásunk szerint a magyar kormány idővel az olyan rendszereket is „behódoltatja”, mint a PayPal. Azt, hogy milyen módon, egyelőre elképzelni sem tudja.

 

 Mindenesetre, ha ez mégsem történik meg, ők valószínűleg a mostani módosítás miatt akkor is elveszítik a magyar játékosok jelentős részét: azokat, akik eddig tudtak játszani egy egyszerű magyar folyószámla segítségével is. Egyszerűen azért, mert számukra túl sok veszéllyel járna a magyar törvények szerint illegális játék.
 Alighanem megmarad azonban egy „profi kör”: számukra eddig és ezután sem okoz majd gondot a játék.