Header Ads

A 13 éves fiú felakasztotta magát, de előtte ezt a levelet írta!



Szinte perceken át rázott a hideg, amikor megláttam a levelet. Borzalmas lehet ezt átélni egy szülőnek vagy akár egy ismerősnek is. Miért jut el idáig egy kisfiú?? Hogy meri megtenni és mi tud ilyen erős hatást gyakorolni rá???


A fiú távozása előtt egy többoldalas levelet írt, amit a szülők most tettek közzé az interneten.


 Ebben a levélben leírta, hogy a Szent Angyalok Katolikus Iskolában, ahová egykor járt, a 6. osztályos diákok ellene fordultak és nap mint nap megfélemlítették, megtámadták.
 Osztálytársai is gúnyolódtak a súlya miatt. “John, Marco, José és Jack minden nap megvertek, kitörték az ujjamat”, írja Daniel, más néven Danny. Állandóan kötekedtek vele, mert ez a tinédzser nem volt olyan “kemény”, mint a többiek. A levélben azt állítja, hogy az iskola dolgozók sem tettek semmit, hogy segítsenek neki. “

Azt akarjuk, hogy az egész világ megtudja a kisfiam történetét – és a szenvedését, amit el kellett viselnie az iskolában”, mondta Daniel édesapja, könnyes szemekkel, a 18 perces Facebook videóban.
 “Nem szeretném, hogy más gyerekekkel is megtörténjen amin a fiam keresztül ment.”

Daniel nővére, Eileen Fitzpatrick létrehozott egy GOFUNDME oldalt abban a reményben, hogy összegyűjt 10.000 dollárt, ami fedezné a temetkezési költségeket.
Azonban az emberek reakciója elsöprő volt. Két nap alatt összesen 2643 ember több mint 102.102 dollárt adományozott.
 A nővére elmondta, hogy az összegyűlt pénzzel egy emlékművet fog készíteni a kisfiúról és a fennmaradó összeget arra fogja felhasználni, hogy megfélemlítse azokat, akik megölték. A család azt tervezi, hogy ezt a pénzt nem a temetésre fogják használni, hanem egy szervezetnek adományozzák, akik a megfélemlítés ellen harcolnak és segítenek azokon, akik öngyilkosságot akarnak elkövetni. “Mindent meg fogunk tenni, hogy segítsünk más családoknak, hogy soha ne menjenek keresztül azon, amit mi átéltünk.” – mondta a kisfiú nővére. Az összetört család fel szeretné hívni mindenki figyelmét, hogy az iskolai bántalmazások, gúnyolódásoknak végzetes következményei lehetnek.
 A 13 éves kisfiú életét már nem tudja senki visszahozni, de ha ez az üzenet nyitott fülekre talál, akkor más gyerekek életét még megmenthetjük!


Nagyapáink módszere
amivel eltűnik
a hasi zsír! Íme:
Ebből 1 kanál étkezés
előtt = A KÖTÉNY HAS
eltűnik 2 hét alatt !
Otthoni módszer a
bütyök eltüntetésére!
Így tüntesd el 4-6 hét alatt!